www.gondolatiro.ewk.hu

Ami a szívemen az a tollam hegyén

Az abszolúlt rossz napok

 Minden tegnap délután kezdődött. Gyanútlanul eljöttem a munkahelyemre és a balsors lecsapott rám. Majd újabb és újabb csapást mért a földön fekvőre.
 Elsőként elromlott a kártya terminál az üzletünkben és nem is akart megjavulni a központ segítségével sem. Így a második betelefonálás alkalmával, azt mondták hogy kiküldik a szerelőket. Igen ám de elötte már érdekes tranzakciók születtek, mikor rájöttünk a vevőkkel, hogy nem működik a terminál. Ugye nem mindegy a kassza gép szempontjából, hogy kártyás vagy készpénzes fizetés történik e. Tehát már itt kezdődött, hogy össze vissza korigálnom kellett.  Már ekkor sejtettem, ebből semmi jó nem sül majd ki a napi zárásnál. Úgy is lett, a végén még nekem lett hiányom. Nem sok de akkor is bosszantó és persze pótolnom kell saját magamtól. Ebbe aztán már a fejem is belefájdult.
 De nem volt más hátra, elkönyveltem a veszteséget és készültem a következő napra. Viszont ezt sem tettem jó szívvel, mert napközben kiderült egy plussz teendő ami alól nem volt kibúvó ellenben egy cseppet sem örültem neki. Konkrétan munka előtt még banki ügyintézést kellett teljesítenem.
 Ez már ma reggel történt: rossz szájízzel ugyan de korábban keltem a szokottnál és elindultam a bankba. Már előre féltem a parkoló hely kereséstől a reggeli órákban. Félelmem itt még nem igazolódott be, parkoló hely elsőre meglett. Na de aztán jött a következő csapás. A parkolóautómata elnyelte az aprómat. Azért a sorsnak volt annyi humorérzéke, hogy közel ugyan azt az összeget nyelte el ma a gép amennyi hiányt már előző nap is pótolnom kellett este. Szóval mi ez ha nem félelmetes.
 Ekkor már késésben voltam, mert időpontra mentem a bankba. Bosszankodva és életkedv vesztetten kerestem egy másik autómatát, aminél összekaparva az utolsó létező aprókészletemet végre sikerrel jártam.  Kutyafuttábanmegérkeztem a bankba ahol láttam, hogy már ülnek annál a pultnál ahol nekem is dolgom lenne. Sajnos nem csak egy apróságot intéztek, szerződés volt meg feltételek és sok kérdés az ügyfél részéről.............. Ekkor az órára nézve már láttam, hogy emiatt a munkahelyemről is elkéshetek. 
 Dolgom végeztével akár hogyan igyekeztem is, sajnos a késés megvalósult. Nem túl nagy de ha éppen nyitós az ember akkor nagyon nem szerencsés ilyet eszközölni. Tehát a sors rám szállt, a  munkaidőből még hátra van 8 óra és kíváncsian várom még mit tartogat számomra a nap. Azt nagyon remélem, hogy több pénzzel már nem károsít meg senki és semmi a héten.
Legszívesebben haza mennék és nem mozdulnék ki a lakásból, talán akkor nem érhetne több atrocitás.

2013.03.01.

 Csodaország álomvilág

Történetem szereplői két külön világban élnek, még is egybe fonódott a sorsuk. S hogy miként történt ez, most elmondom Neked ki e sorokat olvasod.

   Két főhősöm egy fiú és egy lány, akik azelőtt soha nem ismerték egymást. A lány: Méri, aki szép és okos de eddig életében nem történtek vele kalandok.
  Míg nem egy éjszaka egy különleges világba cseppent. Mintha Csodaországban lett volna, ahol bármi megtörténhet, és mindenféle lényekkel találkozhat az ember. Egy mező kellős közepén találta magát, amit sűrű erdő vett körül.Melegen sütött arcára a nap, az égen egy felhő sem volt.Ámulatba ejtette, ahogy körbe az erdőre nézett, és érdekes fákat látott. Az ágakon termésként kinek-kinek megfelelő ételek lógtak. Volt emberi élelem is köztük, de gyümölcs és nyers hús is függött a fákon. A lány nem volt megrémülve ezek láttán, mert úgy sejtette, ez egy álom. Így tovább sétált a fák felé, hogy jobban szemügyre vehesse őket. Közelebb érve egy ösvényt vett észre, s azon haladt tovább. Sétája közben különös zajok kísérték, és érdekes lényeket látott. Fölötte repdestek tyúkfejű, sastestű madarak, hernyókat látott a leveleken, melyeknek lepkeszárnyuk volt. Aztán egyszer csak nagy szárnycsapásokat hallott a mező felől, és emberi hangokat.

 -Ne Titán, lassabban, így megint beleütközöl a fákba! Kicsit szállj odébb, és ne csapkodj ennyit a szárnyaddal, mert így nem lehet landolni.

 A lány elindult a hangok felé. Amikor kiért a tisztásra, egy hatalmas sárkányt pillantott meg, a hátán egy koboldfiúval, akin bárhonnan is jött, látszott a hosszú út pora. A lány szeme kikerekedett, abban a pillanatban a sárkány is észrevette őt. Közelebb lépett hozzá, hogy megszaglássza.A koboldfiú egy cseppet sem lepődött meg a lány láttán, sőt szépsége egyből rabul ejtette.

 -Titán! Hagyd abba, nem most látsz először embert. Ne hozz zavarba a hölgy előtt.

 A sárkány fújtatott egyet, és nekiállt húsdarabokat falni az egyik fáról.

 -Szia! Én Erik vagyok. Ne félj a sárkányomtól, nem bánt, sőt néha nagyon jó fej tud lenni.

 -Szia! Engem Mérinek hívnak. Nem félek, tulajdonképpen mindig is szerettem volna egy sárkányt látni ilyen közelről.

 -Á értem, akkor elég bátor vagy. Na és hogy tetszik a világom? Most érkeztél?Jártál már itt korábban?

 -Lassíts, ezt nem értem! Én nem ismerem ezt a világot, nem jártam itt soha!De te meg sem vagy lepődve, mit jelentsen ez?

 A kobold lazán:

 -Ja, hát ti emberek gyakran jártok felénk, de nem maradtok túl sokáig, és nagyon furának találjátok a világomat.Vannak, akik vissza-vissza térnek, vannak akik soha nem jönnek többet vissza.

 -Étem. Én hogyan jöttem és meddig maradok?-Kérdezte a lány és hosszasan elgondolkodott.

 -Nem tudni, kiszámíthatatlan, mint itt minden. Ez a világ folyton változik, új dolgok teremnek a semmiből, és némelyek hipp-hopp eltűnnek.

 Vannak lények, akik már nagyon ősidők óta változatlanul itt élnek, mint én, és a sárkányom Titán. Ha gondolod, repülhetünk a hátán, közben megmutatok neked egy két nagyon szép helyet.

 -Rendben!

 -Akkor sárkányra fel!

 -Ez izgi lesz.

-Aham, csak kapaszkodj jó erősen belém!

 Felszálltak, sok szép, és furcsa helyet láttak. Közben megálltak pihenni, és amíg Titán falatozott, vagy szunyókált, addig ők beszélgettek.Bármilyen lehetetlennek tűnik, sok közös érzés és gondolat volt bennük.Nagyon jól érezték magukat együtt.Erik a kobold elvitte Mérit egy forráshoz is, melynek kristálytiszta vizével oltották szomjukat.Ott mesélt a fiú a világáról még többet a lánynak.Kiderült, hogy Erik egy nagy kalandor volt, és az ő világában az idő sem létezett.Méri és Erik számára a közös repülés, a nagy beszélgetések, a sok közös élmény sokat jelentett. A két fiatal egyre közelebb került egymáshoz.
  Aztán egy repülés alkalmával a lány hirtelen eltűnt.Erik, a kobold nem csodálkozott, számított erre a dologra. Ahogy Mérinek is mesélte, ilyen volt az emberek e világi léte.Felkelt a nap.

 -Ébresztő Méri, reggel van! Keltegette a lányt az édesanyja.
Méri felkelt, egész nap a koboldon, Eriken és annak csodálatos világán  járt az esze. Alig akarta elhinni, hogy csak álom volt ez az egész. Várta az estét, mert újra szeretett volna visszamenni abba a furcsa világba.Eljött az este, és Mérinek sikerült visszatérnie a kobold világába.
  Most egy különös játszótéren találta magát, érdekes volt, mert mintha az egész finom édességekből lett volna. Kemény cukorból a mászókák, csokireszelékeshomokozó, nyalókákból készült padok, és még sok játék, mind -mind csoki és cukor. Mos is jól szórakozott a lány, nagyon tetszett neki a játszótér.Eriket és Titánt hiányolta. Csak rajtuk járt az esze, azon merengett, hogy most istalálkozhatnak-e. Amint ezen tűnődött, nagy csörtetést hallott. Titán érkezett nagy léptekkel, figyelmetlenségből összetaposva egy cukorka padot.

 -Titán! Állj meg! Összerombolod Méri játszóterét! Figyelj már oda egy kicsit, haver! - szólalt meg a hang a sárkány takarása mögül.
Erik volt az, teljes harci díszben. Cseppet sem piszkosan, mint legutóbb. Méri meg is lepődött a hadvezéres viselet láttán. De nem említette a koboldnak, hisz ki tudja megint merre kalandozott és miféle dolgokba keveredett. A lényeg, hogy ismét együtt voltak. Erik elengedte kicsit Titánt a saját kedvére repkedni, tűzokádást gyakorolni és ő addig Mérivel leült egy bonbon padra beszélgetni. Elmesélte a lánynak, mi minden történ vele a legutóbbi találkozásuk óta és nagyon remélte, hogy ismét találkoznak. Egészen közel kerültek egymáshoz, ez úttal még egy két csók is elcsattant.De Mérinek ismét fel kellett kelnie a reggel eljöttével. Viszont éjszaka ismét Erikkel lehetett Csodaországban. Ez így ment nap napot követve.

 Egy alkalommal Erik egy kissárkányt ajándékozott Mérinek. Aki történetesen Titán kisöccse volt. Haramia az izgága sárkány csemete és a lány gyorsan összebarátkoztak, ahogy Erik Titánnal ők is a legjobb barátok lettek.

 Méri egyre inkább szerelmes lett álombéli lovagjába és mostanra már Haramia is álmaihoz húzta a szívét. Valós életének egyre kevesebb jelentőséget tulajdonított, inkább az álmainak élt igazán. Bár tudta, ez nem a leghelyesebb. Ahogy a saját élete egyre szürkébb lett, álombéli világa egyre színesebbé vált, mert mind inkább azt gazdagította gondolataival. Nagyon szép dolgokat élt meg Erikkel és egyre jobban szerették egymást, bár tudták milyen bizonytalan a jövő számukra. Hiszen egy világ választja ketté őket.Méri egyre több időt töltött e csodás világban. Míg egy alkalommal már túl soká is maradt. Eriknek ez gyanús is lett.

-Méri, te nem aggódsz hogy ilyen soká nálunk vagy már? Ez alkalommal már láttunk még több új helyet, rengeteget beszélgettünk, játszottunk a sárkányokkal, de te még mindig nem jártál otthon! Ne érts félre, örülök neked! De ti emberek soha nem maradtok egyfolytában a világomban.

 - Ne viccelj! Én nem aggódom. Jó itt veletek!

 - De hát nézz rá Haramiára! - mind ketten a kissárkányt nézték, aki már hatalmas volt és nem kölyök. Méri már annyi ideje Erikkel volt, hogy közben Haramia felnőtt. Mind ketten rácsodálkoztak mennyi idő elszállt. Valóban. A lány nem is távozhatott volna, hisz Csodaország rabul ejtette. Ő ezt nem élte meg rossznak, nem úgy mint otthon a szerettei. Ugyan is Méri a valós életében kómában feküdt egy kórházban. Ezért maradt olyan soká, hisz nem képes felébredni.
A kobold félelme nem volt alaptalan. Mérinek mielőbb vissza kell mennie a saját világába. Erik nem tudott sokat az emberek valóságáról de elmesélte egy itteni tapasztalatát, mi szerint egyszer volt egy barátja, egy ember. Ő is túl soká maradt, s mikor hosszú idő után távozott, többé soha nem látták viszont.

 - Az emberek két okból nem jönnek ide többé a szóbeszéd szerint. Ha elfeledik ezt a helyet és újat látogatnak már, vagy ha meghalnak. -magyarázta Erik.

 Ez után mi sem változott, Méri még mindig maradt, és sokat kalandoztak együtt, de nyugtalanná vált a kobold szavai miatt.

Az idő múlásával aztán a lányt aggodalma, visszarepítette a való világba. Felébredt a kómából. Mind ezek után gyökerestül megváltozott az élete. Minden erejével a gyógyuláson kellett lennie. Éjszakánként már nem térhetett vissza Csodaországba terhei máshova vitték őt. Bár soha nem tudta feledni azt a csodás helyet, Eriket és a többieket. Megpróbálta élni a maga valós életét de az emlékei csak nem halványodtak Csodaországról, az álom világáról. Minden éjjel oda vágyott vissza, hogy ismét találkozhasson Erikkel, a szerelmével. Vajon Méri vissza tud térni még korábbi szép álmaihoz? De még  ha vissza is, jó az ha csak álomvilágban él? Talán megkereshetné Eriket a valóságban és……..

saját mese Bitől (egy barátom kérésére íródott)

2013.02.17.

 

 

Valentin nap Bi- módra

  A Valentin nap egy létező fogalom, csak épp valaki szereti valaki nem és így változó a megünneplése is. Általában ugye nem ünneplik az egyedül állók sőt ezzel az is társul, hogy akkor már egyenesen utálják. Szerintem ez féltékenység. Azzal sem értek egyet, hogy minek tartani, amikor az év bármely napján meglephetjük a kedvesünket. Még jó hogy tartsuk meg a Valentin napot mert még eggyel több ok, amiért meglephetjük szerelmünket.
  Egyszer lefolytattam egy higadt hangvételű vitát egy ismerősömmel arról, hogy a Valentin nap miért nem csak arról szól, hogy a boltosok hasznot húznak csak az emberből ez úton is. A vita végén az ismerős elismerte, hogy jó vitapartner vagyok és jól érvelek, szóval nekem elhiszi, hogy nem csak erről szól a dolog. Vagy legalább is létezik más oldal. Mi a párommal általában megünnepeljük még ha a munka miatt néha kicsit csúszva is. Ilyenkor általában elmegyünk vacsorázni valahova ill. ő visz el engem én meg cserébe meglepem valami mással. Igyekszem mindig ötletes lenni, hiszen tényleg nem a pénz a lényeg, hanem a szándék. De nem azért tesszük mind ezt, mert máskor nem szoktunk ilyet, henem mert ilyenkor legalább erre lehet fogni.
  Ez olyan mint amikor az ital kedvelők mindig isznak és mindig kitalálnak valami indokot. Nem mint ha kéne az indok, anélkül is veselnek, de azért általában fogják valamire a jólétet. Vagy egy szülinap, vagy névnap...stb. Nem mint ha indok nélkül nem lehetne inni de még is mind untalan van valami ráfogni való. Tudom elég érdekes összehasonlítás de nincs benne igazság?!
  A kedveskedéshez sem kell indok, még is úgy annál jobb, ha valami alkalmából tehetjük! Idén az egyik meglepetés tervem nem jött össze, azt még elraktározom továbbra is de a B terv megszületett és minden alapanyag meg van hozzá. Az idei meglepi és remélem ezt most a párom még nem olvassa: csokifondüzés lesz. Már régen csináltunk ilyet viszont szeretjük, így remélem telitalálat lesz.
  Előkészületek: vettem egy kis doboz epret, és banánt, meg egy ét és egy tejcsokoládét, fondükészlet pedig van otthon meg hozzá egy mécses. 
  Elkészítés: egy kis lábasban felmelegítem az ét és a tejcsokoládét ill. vele együtt egy kis tejet vagy tejszínt hogy ne legyen túl sűrű majd ha megkaptam a folyós csokimázat akkor a fondüstálba öntöm, meggyújtom alatta a mécsest, hogy melegen tartsa, aztán felkarikázom a banánt, megmosom az epreket és már kész is. Utána már csak a dolog java jön, a fogyasztás. 
 Mind ezek után a folytatást pedig mindenkinek a fantáziájára bízom, hiszen tudjátok, a csokoládé bűnös élvezet! Aki pedig nem tudná az nézze meg a Csokoládé című filmet!
 2013.02.14.

 

Új nap virradt és "a nap annál fényesebben ragyogott"

 Minden remény veszni látszott, egyre több utat zártak le a hó miatt na és még sötétedett is. Már szinte biztos, volt hogy nem megyünk a szánért amit annyira szerettem volna. Nem hogy ma de kérdésemre a másnappal kapcsolatban is csak halgatás volt a segítőim válasza. Minden veszni látszott és ez nagyon keserves érzés volt.
 Aztán eljött a másnap reggel. Kivilágosodott, elált a szél, takarították az utakat és próbálták elérhetővé tenni a településeket az arra alkalmas személyek. Így bátorkodtam újra feltenni a kérdést, hogy elmegyünk e, el tudunk e menni a szánért. Imáim meghallgatták és a válasz igen volt. Elindultunk az utánfutóért és utána mentünk a szánért a másik településre. Igaz ez a mutatvány négy óránkba telt, de ez idő végén otthon az udvarunkban volt a szán. Senki nem érthetett meg aki még nem érzett ilyet de nagyon hajthatatlan voltam és nem tágítottam a tervemtől, hogy kihasználjuk a havat. Bevallom szinte kisgyerekként ragaszkodtam a célomért és hajtottam hogy nekem akkor is kell az a szán. De megérte, mert meglett a cél és a szánozás öröme még annál is nagyobb volt. 
 Tudtam, hogy mit szeretnék és nem tévedtem. Egyszerűen felejthetetlen élmény és még is csak ez a rendes hamisítatlan módja a huskykkal való munkának és egyben élvezetnek. Persze ezt az értheti csak igazán, akinek egy kicsit is megmozgatja a fantáziáját a hó és a téli sportok. Bár azt is bebizonyítottuk, hogy egy huskys szánozással olyat is el lehet varázsolni aki utálja a telet. Példa képp a párom. Végig csak zsörtölődött a hó miatt de amikor megérkeztünk hozzá kutyásszánon és mehetett is vele, akkor úgy láttam egy kicsit azért élvezte a dolgot és ezzel magát a telet mert ugye hó nélkül ez nem jöhetett volna létre. Szóval én azt mondom, nem kell mindenkinek szeretni a telet és a havat, de ne mondják, hogy nincs szerethető oldala. Szerintem van jó oldala is a hónak, és érdemes is meglátni a sok negatív tényező ellenére, mert életre szóló élményekről maradhat le aki nem látja.

2013.01.20.

 

 

A hó fogságában

 Tudom sokakkal ellentétben de én örültem a most esett hónak. Persze ehhez hozzá tartozik hogy a havas kutyák és főleg a huskyk szerelmese vagyok, sőt van belőle négy is. Velük pont ez az idő az ideális, ők ezt szeretik. Ilyenkor lehet menni szánozni és élvezni a téli sportokat.
 Csak hogy sajna nincs saját szánom. Itt kezdődött az egész gond. Egy barátom tudna kölcsön adni egyet csak tőlem 3 falura lakik és aki meg szállítóeszközt tudna adni ahhoz hogy elhozzuk ő meg szintén 15-20 km-re van. Mára pedig beállt a hófúvás és hasonlók. Szóval a hétvégére tervezett kutyaszánozás kezd meghiúsulni. Az egészben az a leglehetetlenebb, hogy pont jól jött a hó a szánozáshoz aztán meg most pont az áll az utunkban.
 Egyik kedvenc filmem a Kutya hideg és most pont abban a kínos helyzetben érzem magam, mint a filmben a főszereplő. Ott kellett hagynia a kutyáit egy hóvihar miatt az eredeti kutatóbázisukon és ígérték neki, hogy a kutyákért is visszamennek de aztán olyan súlyos lett a hóvihar, hogy végül minden közlekedés be lett tiltva az időjárás miatt. A fiú minden áron szeretne visszamenni de senki nem vállalja az utat. Most teljesen át tudom élni a helyzetét. Mindenképp jó lenne elhozni a szánt hogy tudjunk menni a kutyákkal, de senki nem akar elvinni. 
 Ettől még nem szeretem kevésbé ezt az időjárást, nem gond a melegen öltözés, a hólapátolás még amiatt sem megyek falnak hogy ha egy órát kell takarítani az autót mielőtt elindulok vele és hasonlók de ez most nagyon kényszerpihenő a számomra és tehetetlen érzés. Szenvedek, mint egy partra vetett hal.

2013.01.18.

 

Visszatérés a szürke hétköznapokba, célkeresés

 Véget értek az ünnepek, leszedtük a karácsoyfát, lemozogtuk a felesleget vagy valaki épp most kezdi a diétát az újévi fogadalom álta de más nem maradt, csak az üres hétköznapok. Miután elmúlt karácsony és a szilveszter is elhagyott bennünket, az új év idegenként és üresen köszöntött be. Mint ha egy ismeretlen lenne, és kinek hogy de egy idegent nem lehet gyorsan közel engedni magunkhoz. Pont azért mert még idegen és sok újat tartogat számunkra ugyan akkor meglepetéseket is és ki tudja, hogy ezeknek majd örülünk e vagy épp nagyon nem hiányzott volna.
 Idén elsőként töltöm az évet teljes mértékben dolgozó polgárként ill. 2012. nyár óta és most elösször fordul velem elő hogy céltalanul kezdődik az év. A karácsonyi készülődés jó volt mert készült az ember akár csak lélekben is és várt valamit, de most hogy tova illant mi maradt? Semmi, maga a semmi. Üresség, hiányérzet. Mi lesz ez után? Mi legyen a cél, mit várjon az ember? Mert cél nélkül nem lehet élni. Viszont idén elsőként nem kell a tanulás miatt aggódni, nem lesz az év végén vagy nyáron félelmetes vizsga, próbatétel.......Ez jó is de valahol furcsa és ez adja ezt a hiányérzetet.
 Most csak napról napra élek, hétről hétre, napi célok vannak vagy egyik hétről a másikra betervezett programok. Tervek is vannak de azok olyan távolinak és feltételesnek tűnnek, hogy nem igazi célok, amibe jelenleg az ember beleéli magát és hajt a jó érdekében vagy várja hogy elérkezzen. Mert ezek az elkövetkező két vagy három év tervezgetései és csak egy hajszálon függ a létük vagy haláluk. De akkor mi marad mostanra? Napról napra csak lenni, végezni a feladatainkat/dolgozni, hazamenni lefeküdni majd új napon újra kezdeni előről és hagyni hogy elmenjen mellettünk az élet, s mire észbekapunk rájövünk hogy nem is volt értelme? Nem az nem lehet. Kell legalább egy cél. Amiért dolgozik az ember, amiért napról napra felkel és tudja, hogy miért csinálja. Mert ha nem így van mi lesz a jól végzett munka jutalma? A munka is csak akkor jó ha van miért hajtani.
 Félre ne értsen az olvasó ez nem depresszió. Hiszen teszem amit tennem kell, elfogadhatóak a mindennapok, tudok élni a hobbimnak és még itt vagyok de régen mindig volt egy nagyobb cél amiért teljesíteni kellett. De jelenleg csak napról napra élek és gyorsan megy az élet. Az idő pedig mindig kevés.  Szóval remélem gyorsan megy majd a célkeresés.
 Vagy az is lehet hogy ez a csendesség egy nagy vihar előcsendje és forduló pont lesz az életembe. Csak épp várni kell egy kicsit mert még csak most van kialakulóba, nagy dolgok vannak készülőbe, csak még nem tudok róla. Ahogy már mondtam ismeretlen ez az új év, ahogy a többi is az volt régen és azóta ha jól belegondolok, jó barátok akikre szívesen gondol vissza az ember mert mindegyikben volt olyan amit szerettem.

2013.01.16.

 

Végül így sikerült a karácsonyi mézeskalács sütés:

Ilyen volt a szilveszter:

2013.01.

Mézeskalács sütés, igen vagy nem?

Minden évben karácsony előtt szoktam sütni mézeskalácsot. Nekem ez valahogy hozzá tartozik a karácsonyhoz és a maga hangulatához. Szinte mondhatom hogy enélkül nem is karácsony a karácsony. Régebben az édesanyám és a nagynéném sütöttek közösen pár éven keresztül, mi gyerekek pedig segítettünk megdiszíteni a különböző figurákat. Később aztán mikor ők már nem bíbelődtek a mézeskalács sütéssel vagy épp idejük sem volt rá akkor kerítet hatalmába ez a karácsonyi szenvedély. 
 Nálam ez amolyan megrögzöttségé vált ami elkísért éveken át. Elsőre még csak egyszerű hagyományos formák segítségével formáztam őket (csillag, hold, fenyőfa, gomba, szív...stb.). Aztán évről évre fejlesztettem, tökéletesítettem a saját hagyományomat. Következő éven már papírból is vágtam ki mintát amit aztán rátettem a tészta tetejére és éles vágóeszköz segítségével vágtam körbe a tésztát körülötte. Az azt követő éven nagyon izgatta a fantáziámat a mézeskalácsházikó készítés. Ötleteket kértem, tanácsokat, videókat néztem hozzá az interneten és cikkekben olvastam a hogyan és mikéntjéről. Sok utána nézés és még több bizonytalanság után még is belevágtam és megpróbáltam. Nem volt egy leány álom, nehezen tudtam összeilleszteni az elemeket és végül csak egy viskót kaptam, azt kell hogy mondjam rá de azért az élmény hogy valami még is lett belőle, megfizethetetlen volt. Másik éven újra próbálkoztam ekkor már kicsit ügyesebben, fortélyosabban. Majd volt olyan is amikor a diszítéssel variáltam, még pedig a máz szinezővel való megfestésével. Nagyon jópofa lett de az kétes fogadtatásban részesült a fogyasztás terén pont a szinezék miatt. Kicsit tartottak tőle.
Tehát évről évre mindig kisült a kalácsom. De néha nem értékelték eléggé, sőt mondták, minek csinálod úgy sem fogy el. Ami igaz is volt de vittem rokonoknak az ajándék mellé és az ünnepi asztalon is jól mutatott az egyéb finomságok mellett. Egyik éven nem sütöttem akkor meg hiányolták. Most akkor ki tud rajtuk kiigazodni?! Idén nagyon gondolkodom rajta, hogy mi legyen. Süssek vagy ne süssek?

2012.11.29.

 

Elkezdődött a forraltbor szezon

 Legelterjedtebb téli melegítő italunk a forraltbor. Vörös vagy fehér, kinek mi, ízlése szerint. Egy téli baráti összejövetelen a meleg lakásban elkortyolgatva is hangulatos de a legvarázsosabb egy csodaszép karácsonyi vásárban, ünnepi fényárban úszó főutcán sétálgatva iszogatni.
 Nekem már meg is volt a hétvégén az első forraltboros estém és mondhatom elég jól sikerült. A forralt bor és az este is. De mi a titka vagy hogyan is lehet a legfinomabban elkészíteni? Fehér vagy vörösborból érdemesebb?
 Személy szerint én a vörösborból készültet szeretem és kicsit édesen. Legegyszerűbben úgy tudjuk elkészíteni, ha veszünk a boltban előre bekevert fűszerkeveréket hozzá, majd a készítés közben még saját ízlésünk szerint még fűszerezzük vagy édesítjük esetleg gyümölcsöt tehetünk hozzá. Persze akinél megtalálhatók otthon az alap fűszerek ehhez az italhoz annak nem muszáj kész keveréket vennie, maga ízlése szerint készítheti szegfűszeggel, csillagánizzsal, fahéjjal ill. narancs és citromhéjat is tehetünk bele.
 A forraltboron kívül hasonló melegitalként ismerhetjük még a boros teát, puncsot, krampampulit is. Ezek is mind nagyon finomak tudnak lenni, sőt némelyiket alkohol nélkül is készíthetjük(gyerek puncs) és így a fiatalabb korosztály is fogyaszthatja. Engem idén az is érdekelt, hogy mind ezek honnan erednek, hol készítették őket elsőként és hogyan?! Keresgélésem során egy nagyon jó oldalra bukkantam, ahol választ kaptam a kérdéseimre és kiderül, hogy a mai változata ezeknek az italoknak sokkal finomabb, mint elődjeik és ez a gazdagabb fűszerezésnek köszönhető.
 Ahonnan olvastam és ti is többet megtudhattok: http://www.foodandwine.hu/2010/12/15/karacsonyi-italok-forralt-bor-es-krampampuli/

2012.11.26.

"Néha azt kell szeretni ami jó nekünk"

  Az egyik közösségi portál üzenőfalát nézegetve megakadt a szemem egy lovas képen és egy szép bejegyzésen a képhez, amit egy ismerősöm tett ki. Majd tovább olvasva a hozzászólásokat nézegettem. Ebben két lány (két ismerősöm) pár mondatban azt beszélik meg, hogy mennyi mindennek kellett történnie ahhoz, hogy most ott legyenek ahol.
 Röviden a történet. A posztoló és a barátnője már régóta barátok és lókedvelők. Az egyiküknek volt egy lova akiről a képet kitette egy bizonyos évforduló és megemlékezés okán. Aztán lett helyette egy másik ló, a lányok sokat lovaztak együtt és nagyon jól megvoltak sőt közben a lónak lett egy kiscsikója is akit nagyon szerettek.. Ekkor már a másik lány is nagyon szeretett volna egy saját lovat. Hogy hogyan hogy se de én annyiról tudok még, hogy a posztoló lány eladta a lovát és a kiscsikót. A kiscsikót a barátnő vette me és nevelte fel aki mára egy szép nagy paripa lett. Ő és a lány elválaszthatatlanok. Nem tudom közben mik történtek a posztoló lánnyal ez alatt de én úgy hallottam, hogy csak évek múltán kezdett újra lovazni, lovardákban. Közben a barátságnak is mélyvölgye volt. De később újra minden szép és jó volt. Egy nap aztán a posztoló lány nyert egy kiscsikót. Jelenleg őt nevelgeti és képzi és nagyon jól megvannak ők is egymással. Erről írtak az üzenő falon pár mondatban, hogy ha ez meg az a ló nem lenne vagy épp lenne akkor most nem biztos, hogy itt tartanának. Mert jelenleg mindketten elégedett lótulajdonosok, mindketten a saját csikójukat nevelték és magukhoz formálták őket. Valamint a lányok barátsága is túlélte az éveket. Aztán még egy kommentben olvasom, hogy igazuk lett, hogy kitartottak és végül révbe értek. A másik kommentelő is arra hivatkozik, várjuk ki a mi időnket és ne veszítsük el a reményt, mert neki is van saját pozitív példája.
 Na igen ám de ha én más példát tudok mondani. Könnyű annak ilyenről mesélni aki csak heteket vagy hónapokat várt. Szerintem az idő sokszor ellenünk dolgozik. Én is szerettem volna saját lovat, kicsi korom óta. De én két arcát látom a sorsnak. Néző pont kérdése hogy melyiket látjátok meg. Általános iskolás korom óta ezer helyet megjártam a lovazásért. Jártam lovagolni házhoz ismerőshöz, lovardába, Vagy néha még rendezvényeken is ha felfizettek néhány körre a szüleim. Mindig azt mondtam mindenkinek, egyszer nekem is lesz egy lovam. Aztán később sokszor álmodoztam arról, ha majd a lovam a gyümölcsösünk mellett megépített karámba szaladgál és hogy majd hol lesz a helye ...stb. Viszont ez akkor ennyiben megállt.
 Majd egy kicsit remény telibb időszak jött. Megismerkedtem egy lovas fiúval és az ő lovas családjával. Szóval tűzközelbe kerültem. A fiú fogathajtó versenyzésben kezdett. Én ekkor már a barátnője voltam és mentem vele és a családjával a versenyekre. Idővel be is segítettem nekik majd évek múltán és jelenleg is szerves része vagyok a kis teamnek és néha már én segítek a versenypályán. Amikor pedig pihenő időszak volt akkor lovagolhattam a párom lován, a hugával karöltve aki idő közben letta lovaglás szerelmese. Egyszer még egy közös lovaglást is összehoztunk a két versenylovukon. Az nagyon jó volt. Így szép éveket tölthettem el a lovak mellett, de mivel a párom fogathajtó, nem mondhatom hogy rendszeresen tudok lovagolni. Néha a testvérével ismét lovardába kényszerülünk. Sőt ezek alatt az évek alatt még lovász is voltam egy magán istállóban, amit szerettem és egy nagyon jó oktató lányt is megismertem és lovagolhattam is vele.
 De hiába vagyok tűzközelben az még sem az igazi. Még így 10 év múltán sincs saját lovam, aki a kertben legelészhetne az almafánk alatt. Ez nagyon kedvszegő és a tűz is kezd kiveszni belőlem. Az utóbbi egy évben kicsit kezdtem is elfordulni a lovazástól. Több okom is volt rá, idő, péz és alkalom hiány ill. észre kellett vennem, jobb ha olyan dologba fektetem az energiám ami jobban a sajátom lehet. Én nagyon szeretem a lovakat de pont ezért ennyi év után egy saját ló nélkül megette a fene az egészet. Mindig más lovát szeretni és félni attól hogy akkor adják veszik amikor kényük kedvük van hozzá...... Nem, ez a sok év ilyenből elég volt. 
 Másik szívem csücskei a huskyk és veloük is lehet versenyezni. Már Magyarországon is vannak szánhúzó versenyek ill. hó hijján kerekes járműveket használnak hasonló célra. A legidősebb huskym 11 éves pont a lovas szerelmemmel egy idős, párhuzamosan lettem a fajta és a kutyafogathajtó sport szerelmese is. A lovak mellett egyre többet foglalkoztam a kutyákkal és egyre több kutyám lett. Közben szereztem egy barátnőt is aki szintén a huskyk megszállottja és neki is van két szépsége. Egyre többet kutyáztunk együtt, aztán már a versenyzésbe is belevágtunk. Nekem még kiskutyáim is lettek a saját pár kutyámtól sőt egy csöppséget meg is tartottam.
 Ez a barátnőm ébresztett rá arra, hogy néha azt kell szeretnünk ami jó nekünk. Ez ugye az általam kedvelt Alkonyat sorozat 2. részében is elhangzik. Sajnos jelenleg sem engedhetem meg magamnak anyagilag, hogy lovam legyen, pont ezért abba hagytam a vonat hajszolását ami soha sem vett fel. Arra fordultam ami végig ott volt nekem és megtanultam jobban megbecsülni és nem másra áhítozni. Kihasználom ami megadatott és úgy látszik ez jobb döntés volt, mert több téren is sikereket hozott a kutyákkal való foglalkozásom. Egyrészt az élménydús versenyek, új társaság megismerése, ill. ezeket az élményeket még meg is tudtam írni és publikálni, így két legyet ütöttem egy csapásra.
 Tehát a kommentelő lány írására ez jutott az eszembe. Valamikor már a sors is tudtodra adja, hogy nem a neked valóér küzdesz. De mindig van más út és lehet, hogy az neked valóbb. Azt sem mondom kétszer ugyan, hogy egyszer valaha még beteljesülhet ez az álom, ha akarom. Addig is most az a fontos, hogy azt csinálom ami jó nekem és ez boldoggá tesz. Van amit eddig a sors elvett tőlem vagy meg sem adott, de mellette mást tálcán nyújtott. Csak észre kellett vennem. Szóval irigylem őket és örülök, hogy a két lánynak összejött, de magamat sem sajnálom.

  

2012.11.21.

 

Korai ünnep

Mát több mint egy hete kezdődött az őrület a munkahelyem körül és nagyon nem értem. Alig hogy eltelt a halottak napja és felénk már karácsonyi dalokat játszanak. Na de kérdezem én : Minek? Ilyenkor? Talán az első adventi vasárnappal kezdődően már megérteném de november elején nem tudom hova tenni és kíváncsi lennék kinek az eszéhez kell ezt mérni?! Mire eljön a karácsony már hallani sem akarom majd ezeket a szép dalokat, mert addigra itt a bevásárlóközpontba már halálra játszák őket. Fokozás képpen pedig a héten megjelent a karácsonyi dekor is. Hatalmas díszgömbök és csillagok, fenyőágon. Rosszul voltam amikor megláttam. 
 Éppen csak kikerültek a mikuláscsokik a polcokra, még meg sem pihentek, már buzgón a karácsonyra serénykednek. Na de kérem Mizuskát szeretnének vagy mi ez a hirtelen egybevonás.  A karácsonyi dekor még ráért volna, ha csak nem azt is december 6-án szeretnék ünnepelni.
 Szóval bármi is az indítatás számomra nem megmagyarázható ez a jelenség. Megnyugtatásul, nem vagyok karácsony ellenes és szép az ünnep, csak jóból is megárt a sok, szokták volt mondani.

2012.11.15.

 

 Egy nagy bevásárlóközpontban dolgozom egy üzletben. Nem nevesítenék mert talán nem is szabályos és nem is a név a lényeg, hanem az események vagy amit látok nap mint nap.
 Sok ember megfordul az efféle helyeken. Néha inkább úgy fogalmaznék, hogy sok érdekes ember. Néha kihagyhatatlan pár konkrétum és ha valaki netán magára ismer az írásaimban akkor annak elnézését kérem és jelezze ha nem járul hozzá a további publicitáshoz!
 Szóval a minap ebben a bevásárlócentrumban pásztázom a pénztárak tekergő sorait és egyszer csak megakad a szemem két muskétáson. Az egyiknek még nagy tolldíszes kalapja is volt. Nem vicc és nem csak hasonlat a muskétás szóhasználat. Nekem meg kérdőjelek a fejembe. Pár hete meg azt hiszem valami hun félék voltak ugyanitt. A jelenséget az teszi még furcsábbá, hogy nincs a környéken se játszóház se az öltözékükhöz illő hosstess stand. Ilyenkor aztán elmerengek: Ezek meg honnan pottyantak ide? Főleg amiért már nem ez az első eset és nem a belvárosban vagyunk de még csak fesztivál sincs.
 Szóval egyszer szívesen megkérdezném őket: Bocsi de honnan jöttök és mi ez a nem épp mai viselet rajtatok?

2012.07.14.

Vasárnap van és én az üzletben.Éppen nem voltam elfoglalva és nem is számítottam semmi meglepetésre. Odakint szakad az eső, mint említettem egy ünnepnap vagy is csak a buszmenetrendekben tüntetik fel így. Én most próbálom magammal elhitetni hogy egy sima hétköznapon vagyunk és nincs otthon a családom többi tagja és nem csak nekem kell bent lennem. Talán még sikerül is elhinnem hisz itt van még egy csómó pénztáros, meg más eladók.....
 Na jó nem ez a lényeg.
 Pár hete megismerkedtem egy tündérhercegnővel, akinek még a neve is különleges. Bejött az üzletbe, bemutatkozott és elmondta hogy mindíg bejön nézegetni ha erre járnak bevásárólni, bár nincs álatkája. De szeretne, csak nem mindenki szeretné a csládjából. Aztán így mesélt tovább. Elmondta, hogy ismerte az előző itt dolgozó kollégát és vele is mindíg beszélgetett.
 Szóval ez a szőke tünemény, ma ismét megjelent az üzletbe:
-Szia! Emlékszel rám- kérdezi
- Igen!- válaszolok neki lelkesen, mert már az első találkozáskor nagyon édesnek találtam.
- Akkor jó. - mondja. Aztán elkezd mesélni.
Közli, hogy megint jöttek vásárolni és a mamája is itt van csak ő megvárja őket a kocsiban. Na és a nagy hír: 
- Lett egy kisállatkám.
-Milyen állatkád lett? -kérdezem.
- Egy pinty. -közli egyszerűen. Ja és kicsit a téket megnyomva. De révén hogy kisgyerek, még nem mondanám akcentusnak, vagy tájszólásnak. De nagyon aranyos.
- Csak egy pintyed lett?
- Igen csak egy. De nem unatkozik, van neki hintája meg játéka.
Majd mesél tovább, hogy a mamájánál alszik ma. Ennek kapcsán kérdeztem meg, nyaralni megy a mamához vagy, mennek e valamerre a nyáron.
Mire ő: Úgy volt, hogy ma megyünk Sárvárra de én ragaszkodtam hozzá,hogy maradjunk.
Én meglepetten: Nem szeretsz kirándulni?
Kicsit elnyújtva a szó elejét mint ha meggondolná a választ, kicsit szégyenlősen.
- De, csak ma van a kedvenc műsorom a tv-ben.
- Mi a kedvenced? -kérdezem érdeklődve.
- Az Animalplaneten..... -és elmagyarázta melyik műsor az. Aztán már meg sem lepett, hogy közös pontra találtunk, azt a műsort én is nézem és kedvelem.  A továbbiakban pedig még megbeszéltük, mit nézünk még azon az adón.
Majd ahogy beröppent, már hívták és mennie kellett.
Mielőtt kiment az üzletből, megállt a pult előtt és visszanézett:
-Elfelejtettem a nevedet, hogy is hívnak?
Én meg válaszoltam és azzal elköszöntünk.
Tehát nem véletlen illettem a kedves jelzőkkel, nagyon tündéri, ahogy mindent elmesél, közvetlen és talpraesett, annak ellenére hogy szerintem nem lehet több hét, nyolc évesnél. Szóval ma ő történt az üzletben.

2012.07.15.

Egyszerűen ebben a bevásárlóközpontban ahol vagyok, nem lehet betelni a különös vagy idegesítő vagy érdekes emberekkel. Külön vicc ami itt néha megy. Aki nincs itt egy egész napon át az ezt talán nem is láthatja, de aki igen annak nem létezik, hogy ne tünne fel.
 Ma egy pénztárost pécéztem ki magamnak, vagy hát nem is lehet nem észre venni, ráadásul egész nap az én üzletemmel szembeni kasszánál van. Nem most látom elősször, már korábban is tapasztaltam őt mint jelenséget. Más napokon a többiek szép csendben elkasszázgatnak, csak a csipogásokat hallom meg az áruház hangszóróját. De ha ő a közelben van, akkor nincs csend két percig sem, még a csipogókon túl sem. Aranyos, kedves, nem arról van szó és már nem is kezdő, de szerintem túl buzgó, túl beszédes. Szerintem van különbség üzleti eladó és kasszás között. Hát ő azt hiszi, hogy eladó.
 Pont az imént ahogy kicsit jobban figyeltem megakadt a fülem az elköszönésén: Helló, szia, köszi! Aztán egy idős bácsi vett egy öltönyt, és megkérdezte tőle hogy: Esküvőre megy? - hát ez meg hogy jött? Jó, hogy nem temetésre. Ezt honnan vette, miért pont esküvőre egy idős bácsi!? Aztán az úr mondta, hogy misére, a pénztáros meg válaszolt, hogy ő is szokott járni amikor nem kell dolgozni jönnie. Hmmm. "Köszönjük Emese".
 Közben soráll a kasszájánál és nem mondomhalad, de akkor is érdekes, hogy még arra is szán időt, hogy kiszóljon az éppen mellette elhaladó kollégának: Most mész enni? Én meg csak fogom a fejem az x. óra után is ezt hallgatni. Rossz vagyok e? Igen, de ezt nem tudtam kihagyni, mert ma ez a legnagyobb műsor.
 Szóval vigyázzatok, ha netán egy ilyen helyre keverednétek és ott kell maradnotok egy napon keresztül! Érdekes emberekbe  és történésekbe futhattok. Ja, utóiratúl a másik kedvencem, amikor a vevők az italjaikat a kasszánál puffantják le a földre és ezt most az üveges italokra értem. Gondolhatjátok. meglepődött arcok,  és hoppá meg párdon. Aztán jön a takarító csapat, kivonulnak egy rakat eszközzel, s mindjárt rendet tesznek. A vevő meg örül ha eltűzhet, de egyik se szalad vissza még egy italért. Annyira már nem fog hiányozni ezekszerint az az egy összetört. Vagy csak nagyobb a cikiség és minél előbb mennének már.
Tehát ezt láttam ma.

2012.07.18.

 Ismét egy nap, amikor az ember azt hiszi, hogy egy szép nap a mai, aztán még sem.
A reggel jól indult. Kedvem szerint kelhettem, csak délutánra voltam beosztva a boltba.  Délelőtt szépen el is tettem vettem otthon, jó volt az idő is, szépen sütött a nap. Elérkezett a fél kettő és indultam a munkába. Tudni kell, ha nincs eső és a hőmérséklet eléri a 8-10 fokot akkor én bárhova megyek azt motorral teszem. Legalább is ez a nagy általánosság. Tehát ma is így tettem.
 Csak, hogy fél úton megadta magát a vasparipám, általam adott nevén Láng (tűz piros színe miatt). Pont egy fellüljáró közepén. Csodás volt! Próbáltam életet lehelni bele, de nem ment. Így toltam úgy kb. egy negyed távon, majd újra próbálkoztam. Kicsit néha hűvösbe álltam mert a moci nálam sokszor több kg és nem épp vicces 30 fokban a napon tolni. Közben már értesítettem a főnökömet is. hogy kések, szerencsére megértő volt.  Szóval egyszer csak beadta a derekát a Láng és végre lángolt. Vagy inkább csak parázslott, mert nem ment teljes erővel. Sőt inkább csak az utolsó erejét hasznosította, hogy ne hagyjon sz...-ba.  De kb. 20-30-cal tudtuk csak megtenni az út további részét és emelkedőn meg halálon volt aranyom.  Minden jó ha a vége jó módon aztán beértem a munkahelyre, viszont estezárás után mind ketten autóval megyünk haza.
 Kb. másfél órája itt voltam már az üzletben amikor a bevásárlóközpont ajtaja felől egyszer csak nagy hangzavart hallok. Mások is felfigyeltek a hangoskodásra. Egyre közeledett a hangos mély torokból feltörő férfi csapatos éneklés vagy inkább kántálás. Mikor a hang egyre erősödött, selytettem hogy közelednek és meglátom a hang forrásait. A hőbörgés, hogy így nevezzem mert még csak a szöveket sem lehetett érteni rendesen, kivéve a benne elhangzó káromkodásokat, egy csapat általam futbalhuligánoknak titulált fiúcsapattól jött. Ezt még onnan is gondoltam, hogy ezt az egy szót még kihallottam az énekükből. Szóval félmesztelenül, napszemüvegben, énekelve adták a hangulatot vagy épp keltettek felháborodást. Na jó inkább csak furcsán néztek rájuk a műszakvezetők és az emberek. Amúgy nem balhéztak. Vásároltam és elmentek.
 Aztán újra csend lett, legalább is a korábban már említett csippantók hangját leszámítva. Igazából én sem ítéltem el őket, sőt, meg volt a mai érdekesség. Bár azért bennem motozkált amikor megérkeztek, hogy vajon a bajtkeresik vagy csak jókedvűek. Mert ugye az útóbbiba senki nem köthet bele. Szerintem még a bevásárlóközpont őrei sem. Maximum meg lehet őket kérni, hogy halkabban örüljenek. De amint már mondottam, semilyen intézkedést nem kellett foganatosítani.

2012.07.19.

 A mai az ismerősök napja volt. Ja és beköszöntött az egyszer lent egyszer fent állapot lenti része. Bár tájékoztatásul, Láng holnap megy szerelőhöz. De akkor is, ma busszal kellett jönnöm és ez szörnyű volt.
 Viszont egy kicsit vígasztalt hogy ma sok ismerős jött be az üzletbe. Nagyon régitől az egészem új barátig, tudtam ma válogatni. Illetve nem is én válogattam őket, egyszerűen meglepetés szerűen idevetődtek az üzletbe. Örültem neki, mert mindegyiküket szívesen látom. Tehát a mai 40 perc buszravárakozás miatti rossz kedvemet talán ez kompenzálta.
 A bevásárlóközpontban pedig senki kiemelkedőre nem figyeltem fel ma.

2012.07.20.

 

Ma még mindig annak a rossz eljövetelének a napját szenvedem amikor Láng lefulladt.
 Szombat délután elvittem egy családtagom segítségével szerelőhöz a robogómat. Akkor annyiban maradtunk, hogy még akkor este megnézi meg ha lesz ideje akkor vasárnap és majd hív, ha kiderült mi a gond, vagy akkor is mindenképpen hív, ha drágább a gond mint, hogy egyedül döntsön róla. 
 Na hát ebből az lett, hogy nem rég hívott a szerelő és a gond drágább, mint amit reméltem. De hát szegény Lángot nem hagyhatom csávában, fizetnem kell a kórházi ellátását, főleg, hogy örülnék ha minél előbb helyrejönne, mert nap mint nap elég rendesen kiszolgál a munkába jutáshoz. Tehát Láng köszöni még él, de ápolásra szorul a következőnapokban.

2012.07. 22.

A tegnap éjszakám szörnyű volt. A mai napom ennek ellenére jó.
 Tegnap éjjel nagy vihar volt és különböző körülmények úgy hozták, hogy egy nagy lakásban ami még csak nem is az enyém (félig ott lakom de nem a saját szülőházam, hogy úgy mondjam) egyedül kellett átvészelnem az égi háborót, melyben nagy csapások és reccsenések voltak. Aludnom kellett volna, mert ma jöttem dolgozni és már tegnap is dolgoztam és előtte is későn feküdtem le. Tehát a mosot rongy efektus lenne a legjobb jelző a tegnapi hogylétemre. Ezért szerettem volna másnap kipihenve menni. Hát a viharnak hála nem sikerült!
 Végül aztán mégis jobban bírtam a mai napot, sőt jó napom volt az üzletben. Volt egy vásárló aki nagy mennyiségű árut vett és szép kis borravalót hagyott nekem, ill. egy nem egészen vásárló, egy lány akinek ingyen adtam egy táskát, egy almával szalatt vissza, mondván hogy hála. Valamint nem hogy jó emberekkel futottam össze, hanem sokkal is. Ma még a forgalom is nagyon jó volt. Illetve még a nagyszüleim is betértek este vásárolni az üzletbe megkoronázva a napot.
 Szóval beteljesült a gondolatom, amit még valahonnan mástól vettem, hogy a vihar után még szebben ragyog a nap. Hát ma valami ilyesmi történt azt hiszem.

2012.07.29.

 Hétfőn este hívott a szerelő hogy mehetek a motromért. Nagyok örültem neki és már alig vártam a másnap estét, a megbeszélt időpontot, hogy újra lássam és repeszthessünk. Ugyan is a motrom (Láng) és én szinte elválaszthatatlanok vagyunk. Ahova tehetem vele megyek. Volt olyan szezon ill. év hogy kb. három hónapot sem pihent egész év alatt, mert bolond módjára még télen is vele közlekedtem.
 Szóval tegnap mentem érte és nagyon nem örültem annak amit láttam, ill. amit nem láttam. Hozza elő a motrot a szerelő és nincs rajta visszapillantó tükör. Se jobb se bal oldali. A szívroham és az idegösszeomlás kerülgetett amikor bocsánatkérés közepette közölte az uriember, hogy lelopták a visszapillantóimat. Nekem meg nagy kérdőjelek álltak ki a fejemből, hogy hogyan történhetett meg ilyen. Aztán meg kellett oldani a helyzetet. Az okozott kárt meg kell téríteni! Vagy is nem a szerelő okozta viszont az ő felelőtlenségéből történt a baj. Neten utána néztek nekem S.O.S. mennyibe fáj egy ilyen alkatrész és végül levontuk az összköltségből. Ez a minimum.
 Ja és hozzátenném még két órát ott várakoztam, mert mikor odaértem még nem volt kész a motor. Elvileg igen de miközbe beindítottuk kiderült hogy nem jó az alapjárat, aztán ment vele próbakört és akkor már a motor menése sem volt jó. Szóval akkor még elkezdte szétszedni és álítgatni, szerelni. Kötéltáncot jártak az idegeim, de tényleg. 
 Láng jobban van ugyan de nem a régi, még nem jelenteném ki hogy teljesen jól megy. Lehet végül még kéne állítani valamin, mert néha még kicsit visszafolyt hatvan alatt. Ma egy kölcsön visszapillantóval jöttem el a munkahelyre, de egy rossz vicc az egész. Rosszabbul jövök majd ki anyagilag az biztos, mint ha csak a szerelőt és az új alkatrészt fizettem volna. Mert utána nézve nem biztos, hogy olyan olcsón találok új tükröket.
 De nem fér a fejembe, Láng négy éves és sok úton járt már sok féle helyen ott volt hagyva (persze lakatolva) még kifejezetten rossz környéken is és még sem loptak le róla soha semmit ill. kárt is csak egyszer tettek benne idegenek, meghúzták egy kicsit az első lámpa környékén és lejött a fényezés, de ennyi. Persze nekem épp elég volt az is, de még sem volt ennyire durva. Most meg tessék! Szóval nem tudom mit gondoljak.
 Minden esetre nagyon dühös vagyok és új tükröket kell beszereznem, egyrészt, hogy ne büntessenek meg, másrészt pedig Láng kinézetének sem tesz jót, hogy hiányzik egy látványos darabja. Sőt nem is egy, hanem kettő. Tehát ahogy az örök érvényű igazságban van, minden jót rossz követ és fordítva. Hát mostmár jöhetne megint jó, mert ez most sokk volt.

2012.08.01.

 Ez megint tegnap történt, szóval már átnevezhetném a menüt tegnap történtre. De hát sajna így jön ki, nem mindig tudok azonnal gép előtt lenni hogy leírjam, de azért jegyzem a dolgokat. Szóval majd még lesz sztori az esemény kapcsán, ami pontosan a hétvégén megtörtént eljegyzésem. Na de most a következő kis szösszenet volt, tegnap este.
 Késő este beszélgetek ill. csak szerettem volna beszélgetni kedves párommal, de ő reggel korán ment dolgozni és nem nagyon voltál már vevő az ilyesmire. Viszont egy kis humor mindig kibuggyan a tarsolyából. Szóval a téma mindegy is, a fő mondat amiért ez a kis bejegyzés létrejött, ami nagyon tetszett: Elvette az eszedet ez a gyűrű, ha nem viselkedsz rendesen megyünk Mordorba! - mondja nagy mosolyogva. Én meg még szélesebb vigyorral jelentőségteljesen nézek rá. Persze ehhez ugye érdemes volt olvasni az előzményeimet, amiből kiderül, hogy Gyűrűk Ura rajongó vagyok ill. aki nyitott szemmel van és sokat tévézik, tudhatja, hogy most hétvégén is adták az egyik részt a tv-ben, ezért aztán még aktuálisabb volt ez az aranyköpés.
 Hát igen szóval ez nagyon tetszett. Megyünk Mordorba, az már döfi. De aztán elcsendesedtem és így még maradhatott a gyűrű. Most már én is félek Mordortól!

2012.08. 07.